Keresés ebben a blogban

2010. december 24., péntek

Sült kacsa narancsos hagymával és steak burgonyával





Ez volt az egyik karácsonyi fogás, amit nem én követtem el, hanem a szakács öcsém. A kacsa kivül ropogós volt, belül puha, porhanyós, szóval egyszerűen tökéletes. De a narancsos hagymára szavakat sem találok. Nem túlzás, ha azt állítom, hogy életemben nem ettem ilyen finomat. A párolt káposzta elbújhat mellette szégyenében. Soha nem gondoltam, hogy hagymából ilyen fejedelmi ételt lehet előállítani. Ezek a szakácsok tudnak valamit....


Sült kacsacomb:
A kacsacombot kevés olajon elősütjük, amíg színt kap. A kacsa mindkét felét sózzuk, az alsó felére majorannát, koriandert, sót, borsot, kakukkfüvet szórunk.
Egy tepsi aljára teszünk 1-2 babérlevelet, fél narancs reszelt héját, ráfektetjük a combokat és takarás nélkül sütjük alacsony hőfokon.
Steak burgonya:
A krumplit kétfelé vágjuk, sóval, borssal, oregánóval, rozmaringgal fűszerezzük. Meglocsoljuk olívaolajjal, 150 fokos sütőben alufólia alatt kb. 40-45 percig sütjük, majd fólia nélkül még 15 percig.
Narancsos párolt hagyma:
4 db nagyobb hagymát felszeletelünk. Kevés olajon 4-5 evőkanál cukrot karamellizálunk, rádobjuk a hagymát, és hozzáöntjük két narancs kifacsart levét. Alacsony lángon pároljuk. Közben megszórjuk pici sóval, borssal, őrölt szegfűszeggel. Amikor minden lé elfőtt, és megpuhult a hagyma, hozzáadjuk az aszalt áfonyát és aszalt meggyet, (ízlés szerinti mennyiségben) és azzal is összemelegítjük. Érdemes közben kóstolgatni, hogy kíván-e még cukrot, sót, vagy egy kis ecetet.

Nincsenek megjegyzések: